Nem gondolkodsz. Csak logikus vagy.

Amikor az ember kitalálta a pénzt, majd kezdte felfedezni a hozzá kapcsolódó lehetőségeket, és nem pusztán a használatából származó előnyöket, elérkezett az idő, hogy szervezett formában biztosítsák a pénz mögött álló és annak szilárd alapját képező nemesfémek őrzését. Ezen feladatok ellátására jöttek létre az első bankok, melyek eredő feladata a pénz standardjaként letétbe helyezett eszközök raktározása és nyilvántartása, valamint a letéthez kapcsolódó váltó igazolása, más néven a pénz kiadása volt. Ezért a szolgáltatásért természetesen bizonyos költséget számítottak fel a bankok, de ez természetesen megérte a betétesnek, mivel az őrzéssel kapcsolatos terhektől megszabadulhattak.

Ahogy egyre inkább növekedtek a bankokban elhelyezett betétek, a „bankárok” felismerve a helyzetet, miszerint a pénz körforgása olyan mértékekben serkentette a kereskedelmi folyamatokat, hogy szinte nem is volt rá alkalom, hogy a náluk elhelyezett nemesfémekért bárki is jelentkezett volna. Egyszerűen, annyira kényelmes volt a papír alapú váltóval történő fizetés, hogy az kézről-kézre járva terméket a termékre vagy szolgáltatást a szolgáltatásra, vagy éppen ezek keresztezésére, mindenki használhatta és ezáltal senki nem tartott igényt a valódi értéket képviselő letétekre. A határtalan kreativitással rendelkező emberi elmének köszönhetően, megfogalmazódott a lehetőség a letéti eszközökből származó nagyobb haszon kinyerésére. Meggyőzték azon betéteseket, akiknek nagyobb letétjei voltak - mint amit mindennapi élethez szükséges váltóikkal elkölthettek volna, - adjanak kölcsön a fedezetük további részét képező letétjük terhére és biztosítsanak lehetőséget, újabb váltók kiállításához és ezt kikölcsönözve, hasznot generálnak, így a fedezet őrzéséért már nem, hogy fizetni nem kellet, de még jövedelmet is kaptak ennek következtében. Természetesen az emberi kapzsiság nem pusztán mai jelenség, hanem fenn áll a kezdetek óta és néhány bankárt is a hatalmába kerített. Történt ugyanis, hogy egy-egy bankár az extra profit és a semmiből történő meggazdagodás lehetőségének reményében olyan letétek után is állítottak ki fedezet igazolásokat, amik már terhelés alatt voltak. Nos, igen ez egyszerű csalás, de hát igen nehezen volt ellenőrizhető, mivel a „páncéltermekben” őrzött tételekhez - „biztonsági” okokból - csak is Ők férhettek hozzá. :)

Látva a bankárok hihetetlen gazdagodásának folyamatát, egyre inkább több betétes kezdett gyanakodni és nagyobb hasznot követeltek a letétjeik után. De hát ez sem tartott sokáig, mivel a magasabb haszon miatt, további letéteket elhelyező betétesek, még inkább lehetőséget adtak az ekkorra már tökéletesnek tűnő rendszerben működő kölcsönzési folyamat működéséhez. Amikor viszont vészjósló időszakok következtek és háború kitörésének veszélye fenyegetett, akkor egyre többen ragaszkodtak a valódi értéket képviselő nemesfémekhez. Ezen okok is eredményezték, hogy tömeges igények mutatkoztak a váltók visszaváltására és ezzel egy időben került fény a turpisságra, hogy a váltók mennyisége jóval meghaladja a letétek értékét. Ennek egyszerű eredménye az volt, hogy sokan maradtak pénz nélkül és a feldühödött tömegek sorra végezték ki a csalással megvádolt bank tulajdonosokat. Ez volt a mai bankcsődök korai megfelelője, azzal a különbséggel, hogy ekkor még nem védték törvények például a banki pánik keltésének lehetőségét.

Olyan súlyos károk keletkeztek a már teljesen bizalom vesztett rendszerben, hogy a katolikus egyház rendelvényben tiltotta meg a kamat szedés fogalmát, halálbüntetés terhe mellett. Persze az ilyen szigorú lépések előidézésében, közre játszott az uzsora következtében tömegesen elszegényedett és kisemmizett emberek helyzete is. Ekkorra már, minden uralkodó központosította a pénz kibocsátásának lehetőségét és vissza vezették a vas, bronz, ezüst és arany alapon veretett fizető eszközöket.

Most egy kicsit ugrunk az időben, mégpedig oda, amikor a pénz kölcsönzés folyamata újra „divattá” vált és sem uralkodók, sem kormányok, sem pedig az egyházak nem kifogásolták az általuk is igen gyakran igénybe vett jelenséget.

Köszönhető ez nagyban, egy bizonyos bankár dinasztia jelenlétének. Sajnos van több is, amiről majd fogok írni a jövőben. Most azonban egy kicsit leragadok egynél. A dinasztia neve bizonyára sokak előtt (ha nem  mindenki előtt) ismeretes, mégis nagy homály fedi a tevékenységüket.

Rotschildok:

Mayer Amschel Bauer 1743-ban látta meg a napvilágot Frankfurtban. Édesapja, Mozes Amschel Bauer pénzkölcsönzéssel foglalkozott.

Háza bejárati ajtaja fölé egy nagy, vörös pajzsot akasztott, amely korában a forradalmi gondolkozású zsidók sajátja volt. Az öreg Bauer fiát rabbinak akarta taníttatni, a sors azonban közbeszólt. Mozes Bauer korán elhunyt, így fia igen fiatalon kényszerült tovább vinni apja üzletét.

Mayer igen ügyesnek bizonyult pénzügyekben. 1750-ben a szülői ház ajtaja felett díszelgő emblémára utalva nevét Rotschildra változtatta, ami németül annyit tesz: Vörös pajzs. Az 1760-as évek során Hannoverbe utazott, ahol egy, az Oppenheimer család tulajdonában lévő bankban kapott állást. Munkája során ismeretséget kötött Von Estorff tábornokkal, akinek kedvezményes áron szerzett be értékes érméket és ékszereket. A szívesség hamar megtérült. Von Estorff tábornok bemutatta Rotschildot William von Hanau hercegnek, aki szintén szívesen fogadta a felajánlott értékeket. Rotschild megállapodást kötött a herceggel, aki a haszonból való részesedésért cserébe újabb kuncsaftokat szerzett Rotschildnak a királyi udvaron belül. Együttműködésük olyannyira virágzó lett, hogy 1769-re William von Hanau herceg saját nevével vállalt garanciát Rotschild ügyleteiért. Egy évvel később a már biztos anyagi háttérrel rendelkező Rotschild feleségül vette Gutele Schnapert, akitől öt gyermeke született: Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann és Jacob.

A szülőházában szerzett tőkét felhasználva az öreg Mayer Amschel Rotschild 1791-ben Bank of the United States néven bankot nyitott az Egyesült Államokban, amelyre húszéves működési szerződést kötött George Washington kormányával. Az ügylet persze nem ment volna simán, ha Rotschild nem talál egy titkos pártfogóra Washington kormányán belül, Alexander Hamilton személyében. 1796-ban ifjabb Amschel Mayer Rotschild feleségül vette Eva Hanaut akivel, két évvel később Manchesterbe utazott, hogy apja britanniai textilüzleteit igazgassa. Tevékenységének hála, családja néhány év alatt monopóliumot szerzett a Nagy-Britanniából Európába irányuló textilexport lebonyolítására. A nemzetközi helyzet közben egyre forróbbá vált. 1806-ban Napóleon bejelentette: kezd terhére lenni a német uralkodóház. A fenyegetést hallva William von Hanau herceg Németországból Dániába menekült, korabeli összegben számolva hárommillió dollárnyi vagyonát pedig barátjánál, Mayer Amschel Rotschildnál hagyta megőrzésre. Közben a franciák blokád alá vették az őket Nagy-Britanniától elválasztó csatornát. Ez pedig az áruforgalom akadozását vonta maga után, ami nem tett jót Nathan Rotschild textilüzletének, ezért úgy határozott, hogy inkább a bankszakmában próbál szerencsét. Új szakmájában igencsak sikeresnek bizonyult, így 1810-re, amikor a két legnagyobb brit bankár, Sir Francis Baring és Abraham Goldsmith - egyes források szerint gyanús körülmények között - meghaltak, ő lett a szigetország első számú pénzembere. Ugyanebben az évben, öccse, Salamon Bécsbe utazott és M. von Rotschild und Söhne néven bankot alapított.

Egyszer talán bemutatom részletesebben a dinasztiát, most ugorjunk a jelentős dátumhoz, amikor meghalt az idősebb Mayer Amschel Rotschild.

Halála előtt végrendeletet írt, amelyben lefektette a család jövőjét meghatározó alapvetéseket. Ezek értelmében, az elkövetkezőkben a családfőség a legidősebb fiúnak a legidősebb fiára szállt, a vagyon megőrzése érdekében pedig rendszeressé váltak a családon belüli, unokatestvérek közötti házasságok. A végrendelet értelmében a család új ura Nathan lett. Közben öccse Jacob, Bank de Rotschild Fréres néven megnyitotta a család első franciaországi bankját. 1814-ben, a korábban Napóleon elől Dániába menekülő William von Hanau herceg visszatért Németországba, és kérte volna a megőrzésre hagyott hárommillióját. A pénz helyett azonban pusztán barátságos hátba veregetés lett a jussa. Hogy mi lett a pénzzel, arról a Zsidó Enciklopédia 1905-ös kiadása 10. kötetének 494. oldalán találhatunk némi információt: "A legenda szerint a pénzt boroshordókba rejtették, mely így megmenekült Napóleon Frankfurtba bevonuló katonáitól. Mikor pedig William von Hanau herceg visszatért Németországba, pénzét ugyanazon hordókban kapta vissza. A tények azonban kevésbé romantikusak. Sokkal inkább üzletszerűek." 

Az "üzletszerű" jelzőn az enciklopédia szerzői valószínűleg azt értik (megj. Gój abszurdizmus), hogy Hanau egy árva garast sem látott viszont a pénzéből, hiszen Nathan Rotschild a hárommilliót "aranyba fektette, melyet a Kelet-indiai Társaságtól vásárolt, tudván, Hanaunak szüksége lesz rá a félszigeten folytatott hadjárata során." És itt egy kis fordulat. A felvásárolt aranyat Nathan később eladta Hanaunak, mely üzleten négyszeres hasznot zsebelt be. A Rotschildok első igazán nagy üzlete a francia-brit háború volt.

1815-tõl mind a franciákat, mind a briteket ők látták el arannyal. Előbbieket az Angliában székelő Jackobon, utóbbiakat pedig a Franciaországban élő Nathanon keresztül. Emellett kiterjedt kapcsolataiknak hála, az ő kereskedőik voltak az egyetlenek, akik szabadon járhattak át a francia-brit frontvonalon. Ennek mellesleg az az előnye is megvolt, hogy így Rotschildék mindig tisztában voltak a front állásával, amit kihasználva tudták, hogy mikor milyen papírokat érdemes venni vagy eladni. Közvetlenül a háború vége előtt, Nathan egy ravasz csavarral utasítást adott brókereinek, hogy kezdjenek el látványosan megszabadulni brit érdekeltségű értékpapírjaiktól. A manővernek hála, a többi részvényes a Rotschildok jól informáltságában bízva azt hitte, hogy a britek elvesztették a háborút, és ők is eladták részvényeiket. Nathan pedig egy hirtelen fordulattal, titokban mindet felvásárolta. A háborút a britek nyerték, Nathan pedig hússzoros hasznot tehetett zsebre. Ezzel a Rotschild család a brit gazdaság teljhatalmú urává vált. Ami nem volt kis szó, hiszen Napóleon bukásával Nagy-Britannia a világ első számú hatalmává lépett elő. 

Örömében Nathan kijelentette: "Nem érdekel, milyen bábu ül Anglia trónján, és uralja a birodalmat, ahol soha nem nyugszik le a nap. Aki Britannia pénzügyi forrásait uralja, az irányítja valójában a birodalmat. A brit pénzügyi forrásokat pedig én irányítom." 

Rotschildék Nathan irányításával ezután megalapították a legendás Bank of Englandet, amellyel, valamint a kontinensen üzemeltetett további öt bankjukkal lefektették a mai európai bankrendszer alapjait. Egy évvel később a dolgok amerikai fronton is helyrerázódtak. A szenátus újabb húsz évre szóló működési engedélyt adott Rotschildék bankjának. 

Ezzel egy időben, a waterlooi csatában elszenvedett francia vereség után Rotschildék komoly kölcsönöket kezdtek folyósítani Franciaország számára az újjáépítésére. Eközben ügynökeik szép lassan fölvásárolták az értékükből sokat vesztett francia állami kötvényeket. A francia gazdaság így teljes egészében Rotschild kezébe került. A család, tőkéjét továbbforgatva 1818-ban ötmillió fontot kölcsönzött a porosz államnak. Négy évvel később, az osztrák császár bárói címet kínált fel a Rotschild testvéreknek, amit egyedül Nathan nem fogadott el.

1835-ben Andrew Jackson amerikai elnök komolyan borsot tört Rotschildék orra alá azzal, hogy az állami betéteket nem az általuk irányított Bank of the United Statesbe, hanem más pénzintézetekbe kezdte utalni. Nem sokkal később sikertelen merényletet követtek el Jackson ellen, mely kitervelésével ő a Rotschildokat vádolta meg. Ugyanebben az évben a Rotschildok megszerezték a spanyolországi Alméden higanybányák kitermelési jogát, ami igen komoly üzlet volt, mivel az arany és az ezüst finomításához elengedhetetlen higany kitermelése így az ő monopóliumuk alá került.

Amerikai fronton azonban vereséget szenvedtek. 1887-ben Jackson elnök elzavarta őket az országából, ahova 1913-ig nem is térhettek vissza.

Jackson győzelmének az elnök sírköve állít emléket, amelyre saját kívánságából az alábbi felirat került: "Legyőztem a bankot". (megj. Igazi hőstett volt!)

folyt.köv